Jóga és közélet

Az utóbbi években meglehetősen dúltan szemlélem a magyar közélet alakulását. Vannak több éves történetek, amibe már belefásultunk, de újak is, melyektől a környezetünk egyre nehezebben elviselhető élettérré válik. Ha nincs is mindenkinek eltűnt, fialtatni vágyott pénze, vagy beszántott, valaha virágzó biogazdasága, és talán túl messze érezzük magunktól az észak-magyarországi és dél-dunántúli reménytelenséget, de vannak iskolás gyermekeink, idős, beteg vagy hosszú ideje munkanélküli barátaink, hozzátartozóink. A közélet történései tehát valamennyiünk ajtaján ott kopogtatnak.

És hogy kapcsolódik mindez a jógához? Az elesettekkel szembeni részvétlenség a magukat hívőnek vallók esetében különösen visszatetsző. És e tekintetben azokat is ide kell sorolni, akik jógával foglalkoznak. A jóga jama, nijama elvei – hasonlóan a vallások alaptételeihez – ugyanis egyértelmű útmutatót adnak.

JAMA: Az erkölcsi elvetés elvei, egyetemes erkölcsi parancsolatok. Mit ne tegyünk?

Ahimsza: nem ártás, ártatlanság (szándék sincs), sem tettel, sem szóval, sem gondolattal.

Szatja: igazsághoz való hűség, önmagaddal szembeni tiszta, őszinte viszony.

Asztéja: nem lopás

Brahmacsarja: mértékletesség, a test, a beszéd és a tudat önmegtartóztatása.

Aparigraha: nem birtoklás, kapzsiságtól való tartózkodás.

NIJAMA: Erkölcsi elfogadás elvei. Mit tegyünk?

Shaucsa: testi, lelki, külső, belső, mentális tisztaság.

Szamtosa: megelégedettség, az a vágy oltódik ki, ami a pillanatból való elvágyódást jelenti, egyetlen reális valóság a JELEN.

Tapasz: aszkézis, belső tűz.

Svadhjaja: folyamatos önképzés, tanulás.

Isvara pranidhana: Isteni állapot, önátlépés, önfeledtség, odaadás, megérkezés a jelenbe, átszellemültség.

Jógásként szívet melengető élmény látni, amikor a nagy keresztény ünnepeken a krisnások mindig ott vannak az ételosztók között. Jól döntöttem, amikor egy olyan tradícióhoz csatlakoztam (Himalája jógatradíció), ahol a meditáció gyümölcsét az érző lelkeknek szoktuk felajánlani, hogy kevesebb legyen a szenvedés a Földön.

Mégis hiányérzetem van. Az az érzésem, hogy spirituális körökben szinte illetlenség napi közéleti témákat felvetni, jó ügyek mellé odaállni, esetleg tenni valamit. Mintha ezzel tisztátalanná válnánk, mintha ez zavarná a saját személyes fejlődésünket, a befelé figyelésünket. Márpedig a belső fejlődésünk csak illúzió, hogyha a környezetünket és az abban zajló eseményeket figyelmen kívül hagyjuk. Ha akár tudatosan, akár tudattalanul elszigeteljük magunkat a külvilágtól és abban zajló folyamatoktól, látszólag egyensúlyba, harmóniába kerülhetünk önmagunkkal, ez azonban egy hamis képzet, ami által valójában egónkat erősítjük.    Nem vagyunk egyformák, vannak köztünk visszahúzódók, akik csak akkor szólalnak meg, ha komfortzónájukból durván kimozdítják őket, és vannak a köz ügyét a saját ügyüknek tekintő harcos típusok. Ez utóbbiaknak egyébiránt megköszönhetjük, hogy a harcokat megvívják helyettünk. Ezek az emberek nagy terhet viselnek magukon, ténykedésükkel a környezet konfliktusait belsővé téve egyedül hordják vállukon az emberi univerzum egyenlőtlenségeinek súlyát. Kényes helyzetekben azonban saját belső fejlődésünk érdekében mindenkinek le kell tennie a garast, mert pont attól borul belső harmóniánk, ha ezt nem tesszük meg. Minden élőlény egységben van a körülötte lévő világgal. Tudomásul kell vennünk, hogy minden környezetünkben fennálló diszharmónia visszahat ránk is. A környezet disszonanciája bennünk is lecsapódik, belső valóságunkban is realizálódik. Ha megvan a lehetősünk arra, hogy megváltoztassuk a fennálló konfliktusokat, kisimítsuk a globális és egyéni ráncokat duplán szakíthatunk. Ha tevékenyen veszünk részt az egyenlőtlenségek feloldásában, akkor a környezetünkben és önmagunkban egyaránt elősegítjük a harmonikusabb állapot felé elmozdulást.   A kiállás azok mellett, akiknek semmilyen önvédelmi eszközük nincs a hatalmasokkal szemben, a tolerancia, a bármilyen értelemben vett „másság” elfogadása, a segítés a szükséget szenvedőkön minden felelős ember sajátja. Vigyáznunk kell azonban, hogy a segítés és a gyengék felemelése ne egónkat erősítse, hanem a természetes alapállapot felé való elmozdulást, a harmónia visszaállítását célozza. Minden olyan tett, amivel saját erősségünket magasztaljuk, visszafelé sül el és további egyenlőtlenségeket szül, ami tovább zilálja az Egységet. Az alázatos és önzetlen viszonyulás válhat mankóvá ebben a külső- belső folyamatban.

Álljon itt végül néhány gondolat különböző foglalkozású, vallású, nemzetiségű emberektől, melyeket érdemes átgondolni:

„Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.”

Mahatma Gandhi

„A közügyek iránt tanusított közömbösség ára az, hogy a gonosz emberek uralkodnak”

Platon

 „Politikai nézetekre, azt hiszem, nincsen feltétlenül szüksége az embernek; de egy kevés igazságra okvetlenül”

Ottlik Géza

Várom véleményeiteket!   Anikó