2016. november 30., szerda

Őszinte gyakorlás

https://magzsola.hu/images/termek/s/chiamag_0.jpg
„Tartsatok egy kis szünetet, és töltsetek több időt együtt!” Kedvenc lakberendezési áruházunk karácsonyi szlogenjével maximálisan együtt lehet érteni. Ám az adventi időszak kapcsán nem csak a szeretteinkkel töltött idő mennyisége – és minősége – jó, ha gyarapodik, hanem a saját magunkban-magunkkal töltött időé is. A kínai öt elem tana szerint a befelé húzódás mind a természetben, mind az emberben már az őszi időszakban kezdetét veszi. Minden tömörödik, a termények beszáradnak, hogy tovább el lehessen tartani őket, a nyári féktelenség után az ember életében újra rendszer alakul ki. A tél még jobban lelassít, összehúz, gátol, elzár. Tulajdonképpen értünk és a természetért van, elvezet bennünket sötét és nyugodt belső világunkhoz. Közel ahhoz a világhoz, melyhez legkésőbb életutunk legvégén mindenképpen megérkezünk. Az elcsendesedés, a nyugalom, az összpontosítás, az önvizsgálat, a meditáció segíti azt, hogy ezen a végső úton kevesebb félelemmel járjunk majd. A természet télen a hideggel, sötétséggel különösen segíti ezt a befelé fordulást. Az advent örömteli várakozása ugyanakkor az összegzés, a tanulságok levonásának ideje is, hiszen az új csak így születhet meg. A jama – az erkölcsi elvetés – elvei közül a szattya gyakorlásának van itt az ideje, mely a ne állíts valótlant „parancsolata”. Az igazsághoz való ragaszkodás elsősorban az önmagunkkal szembeni tiszta, őszinte viszonyra vonatkozik. 
 
Nem szeretnék most senkit felszólítani, hogy azonnal vessen számot az önhazugságaival, most, hogy itt az advent. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyakorlás ennek a testünkkel – és lelkünkkel – való tiszta, őszinte viszonynak az ápolására kitűnő és viszonylag kíméletes lehetőség – és nemcsak advent idején. 
 
A jógát valamilyen okból elkezdőknek két nagy típusa van. Az egyik a szorongó, aki nagyon nehezen szánta rá magát, hogy bemenjen egy jógaórára, mert ő ügyetlen, nem elég hajlékony, nem elég erős, stb. A másik az eltökélt, aki ha törik, ha szakad, meg fogja mutatni, hogy tud lótusz ülésben ülni és a nyakába is fel tudja tenni a lábát. Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, valamelyikhez be tudjuk sorolni magunkat, bár a körülményektől függően hol az egyik, hol a másik csoport attitűdjét is felvehetjük. Mindkét esetben komoly lehetőségeink vannak a tiszta, őszinte viszonyra való törekvésben.  
Amikor a határainkat keressük, akkor az igazságot keressük a testünkkel kapcsolatban. Ha úgy tudunk gyakorolni, hogy folyamatosan közel tudunk maradni hozzá, a fejlődés garantált. Ha alá becsüljük a képességeinket, nem fejlődünk eléggé a lehetőségeinkhez képest. Ha túl becsüljük, akkor könnyen sérülés lehet a vége, ami ugyancsak megakasztja a fejlődést.
Néha el kell fogadni, azt, hogy most ebben a pillanatban csak erre vagyok képest. Máskor nyugodtan lehet örülni, jéééé, még ezt is meg tudtam csinálni. Nem a külvilágnak jógázunk, és a fejlődést csak önmagunkhoz kell mérni, nem másokhoz. 

Érdemes figyelni a gyengeségeinket, mert azok sok mindent elmondanak, és nemcsak a testünkről. Azokat a gyakorlatokat, amelyek nagyobb kihívást jelentenek, nem szabad mellőzni, sőt rendszeresen kell gyakorolni, mert ezzel a gyengeségeinket támogatjuk. Amelyekben sikeresek vagyunk, azokat az öröm és a sikerélmény kedvéért érdemes felvenni a repertoárba. A gyengeségeink és erősségeink így lassan tartanak a kiegyenlítődés felé, meg tudunk békélni velük. És mondja azt valaki, hogy ez csak a jógában működik így!