Bevallom, már a címet is kissé
nagyképűnek tartom, viszont kitűnően alliterál. Mert ugye, az ember
elhatározza, hogy most aztán rendszeresen meditálni fog. Aztán jó ideig ezt a
gyakorlást maximum az ücsörgés szóval illethetjük. Ennek ellenére jó ideje
készülök rá, hogy írjak a meditációról, arról, hogy gyerünk, ne tétovázz, kezd
el! De mivel is tudtam volna kedvet csinálni? Azzal, hogy már évek óta nyomtam
az ászanákat és eszembe se jutott leülni? Hogy aztán rávettem magam nagy
nehezen, és 10 perc után fájt a hátam, a nyakam, a csípőm, a térdem, a bokám
stb.? Aztán már nem fájt, viszont továbbra is zakatoltak a gondolataim? És hogy
évekig csak pillanatokra, később percekre tapasztaltam valamit, valami jót? És
hogy kb. 8 évembe került rendszeres gyakorlás mellett, hogy alig várom, hogy
leülhessek? Mindezt egy olyan világban, amikor gyorsan akarjuk a sikereket?
A napokban azonban az egyik
jógás ismerősöm egy elég vicces posztjába futottam bele azon a bizonyos
közösségi oldalon. Ha beugrik, miről is akarok beszélni, ne is olvass tovább!
A meditáció gyakorlásában egy
jókora nagy ellentmondás feszül: a kontroll, a koncentráció egy meglehetősen
magas fokán tudunk csak odáig eljutni, hogy aztán elengedjük ezt a kontrollt,
de a kontroll nélküliséget egy-egy kósza gondolat megszakíthatja, amikor újra
össze kell kapnunk magunkat ahhoz, hogy aztán el tudjuk engedni…..és így
tovább. A pszichológusok ezt úgy magyarázzák, hogy mivel a kontroll a tudatban
van, aki elengedi, általában el is alszik. A probléma megoldásához össze kell
hangolni a tudat és a tudatalatti működését. Ki kell kapcsolni a tudati
kontrollt, de ugyanakkor következetesen kitartani célon. A jó hír az, hogy
rendszeres gyakorlással ez az embert próbáló feladat kivitelezhető, először
csak rövid időszakokra, amiket aztán egyre nyújthatunk. Eleinte a meditációnk
az elkalandozás-észlelés-visszakapcsolás-folytatás állandó egymásutánjából áll,
aztán egyre ritkábban fog bekövetkezni az elkalandozás, és tudod megtartani a…..
mit is????
Nem vagyok megvilágosodott
személy, így a szamádhiban tapasztaltakról nem tudok beszámolni. Mások is csak
kísérletet tettek rá, például Paul Brunton az India titkai című művében. A
fenti kis tréfa azonban jól kifejezi, miért is érdemes meditálni: hogy el
tudjunk engedni mindent, ami evilági: elengedjük az itteni egészet, hogy
csatlakozzunk az ottani EGÉSZhez. Hogy megérezzük, hogy valami közös részei
vagyunk, hogy megtudjuk milyen az, amikor elönt bennünket a feltétel nélküli
szeretetet érzése….. addig a ½-1 óráig, amíg meditálunk.
Ám a rendszeres meditációt nem
azért a napi kevéske időért végezzük, amit ücsörögve töltünk, hol jobban, hol
kevésbé belemerülve abba a bizonyos egyhegyű állapotba (ekagrata, ahogy a
szanszkrít mondja). Sokkal inkább azért
a változásért, amit ez a kis ücsörgés a mindennapi életünkbe hoz. Ha jobb a
viszonyunk önmagunkkal, a környezetünkkel, ha jobban jelen tudunk lenni a saját
életünkben, ha egyre összeszedettebbek és tudatosabbak vagyunk, abba ne
hagyjuk!!! Nem érdemes türelmetlenkedni, hogy mikor jön már a megvilágosodás,
magából az hozzá vezető úton való járásból is sokat profitálhatunk.