Jóga és közélet
Az utóbbi
években meglehetősen dúltan szemlélem a magyar közélet alakulását. Vannak több
éves történetek, amibe már belefásultunk, de újak is, melyektől a környezetünk egyre
nehezebben elviselhető élettérré válik. Ha nincs is mindenkinek eltűnt, fialtatni
vágyott pénze, vagy beszántott, valaha virágzó biogazdasága, és talán túl
messze érezzük magunktól az észak-magyarországi és dél-dunántúli
reménytelenséget, de vannak iskolás gyermekeink, idős, beteg vagy hosszú ideje
munkanélküli barátaink, hozzátartozóink. A közélet történései tehát valamennyiünk
ajtaján ott kopogtatnak.
És hogy
kapcsolódik mindez a jógához? Az elesettekkel szembeni részvétlenség a magukat
hívőnek vallók esetében különösen visszatetsző. És e tekintetben azokat is ide
kell sorolni, akik jógával foglalkoznak. A jóga jama, nijama elvei – hasonlóan
a vallások alaptételeihez – ugyanis egyértelmű útmutatót adnak.
JAMA:
Az erkölcsi elvetés elvei, egyetemes erkölcsi parancsolatok. Mit ne tegyünk?
|
Ahimsza:
nem ártás, ártatlanság (szándék sincs), sem tettel, sem szóval, sem
gondolattal.
|
Szatja:
igazsághoz való hűség, önmagaddal szembeni tiszta, őszinte viszony.
|
Asztéja:
nem lopás
|
Brahmacsarja:
mértékletesség, a test, a beszéd és a tudat önmegtartóztatása.
|
Aparigraha:
nem birtoklás, kapzsiságtól való tartózkodás.
|
NIJAMA: Erkölcsi
elfogadás elvei. Mit tegyünk?
|
Shaucsa:
testi, lelki, külső, belső, mentális tisztaság.
|
Szamtosa:
megelégedettség, az a vágy oltódik ki, ami a pillanatból való elvágyódást
jelenti, egyetlen reális valóság a JELEN.
|
Tapasz:
aszkézis, belső tűz.
|
Svadhjaja:
folyamatos önképzés, tanulás.
|
Isvara pranidhana: Isteni állapot, önátlépés, önfeledtség,
odaadás, megérkezés a jelenbe, átszellemültség.
|
Jógásként
szívet melengető élmény látni, amikor a nagy keresztény ünnepeken a krisnások
mindig ott vannak az ételosztók között. Jól döntöttem, amikor egy olyan
tradícióhoz csatlakoztam (Himalája jógatradíció), ahol a meditáció gyümölcsét
az érző lelkeknek szoktuk felajánlani, hogy kevesebb legyen a szenvedés a
Földön.
Mégis
hiányérzetem van. Az az érzésem, hogy spirituális körökben szinte illetlenség
napi közéleti témákat felvetni, jó ügyek mellé odaállni, esetleg tenni valamit.
Mintha ezzel tisztátalanná válnánk, mintha ez zavarná a saját személyes
fejlődésünket, a befelé figyelésünket. Márpedig a belső fejlődésünk csak
illúzió, hogyha a környezetünket és az abban zajló eseményeket figyelmen kívül
hagyjuk. Ha akár tudatosan, akár tudattalanul elszigeteljük magunkat a
külvilágtól és abban zajló folyamatoktól, látszólag egyensúlyba, harmóniába
kerülhetünk önmagunkkal, ez azonban egy hamis képzet, ami által valójában
egónkat erősítjük. Nem vagyunk
egyformák, vannak köztünk visszahúzódók, akik csak akkor szólalnak meg, ha komfortzónájukból
durván kimozdítják őket, és vannak a köz ügyét a saját ügyüknek tekintő harcos
típusok. Ez utóbbiaknak egyébiránt megköszönhetjük, hogy a harcokat megvívják
helyettünk. Ezek az emberek nagy terhet viselnek magukon, ténykedésükkel a
környezet konfliktusait belsővé téve egyedül hordják vállukon az emberi
univerzum egyenlőtlenségeinek súlyát. Kényes helyzetekben azonban saját belső
fejlődésünk érdekében mindenkinek le kell tennie a garast, mert pont attól borul
belső harmóniánk, ha ezt nem tesszük meg. Minden élőlény egységben van a
körülötte lévő világgal. Tudomásul kell vennünk, hogy minden környezetünkben
fennálló diszharmónia visszahat ránk is. A környezet disszonanciája bennünk is
lecsapódik, belső valóságunkban is realizálódik. Ha megvan a lehetősünk arra,
hogy megváltoztassuk a fennálló konfliktusokat, kisimítsuk a globális és egyéni
ráncokat duplán szakíthatunk. Ha tevékenyen veszünk részt az egyenlőtlenségek
feloldásában, akkor a környezetünkben és önmagunkban egyaránt elősegítjük a
harmonikusabb állapot felé elmozdulást.
A kiállás azok mellett, akiknek semmilyen önvédelmi eszközük nincs a
hatalmasokkal szemben, a tolerancia, a bármilyen értelemben vett „másság”
elfogadása, a segítés a szükséget szenvedőkön minden felelős ember sajátja. Vigyáznunk
kell azonban, hogy a segítés és a gyengék felemelése ne egónkat erősítse, hanem
a természetes alapállapot felé való elmozdulást, a harmónia visszaállítását
célozza. Minden olyan tett, amivel saját erősségünket magasztaljuk, visszafelé
sül el és további egyenlőtlenségeket szül, ami tovább zilálja az Egységet. Az
alázatos és önzetlen viszonyulás válhat mankóvá ebben a külső- belső
folyamatban.
Álljon itt
végül néhány gondolat különböző foglalkozású, vallású, nemzetiségű emberektől,
melyeket érdemes átgondolni:
„Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság
egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a
leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre
törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott
engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal
állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem
tudja, mi a vallás.”
Mahatma Gandhi
„A közügyek iránt tanusított
közömbösség ára az, hogy a gonosz emberek uralkodnak”
Platon
„Politikai nézetekre, azt hiszem, nincsen
feltétlenül szüksége az embernek; de egy kevés igazságra okvetlenül”
Ottlik Géza
Várom véleményeiteket! Anikó