„Tartsatok egy kis szünetet, és töltsetek több időt együtt!”
Kedvenc lakberendezési áruházunk karácsonyi szlogenjével maximálisan együtt
lehet érteni. Ám az adventi időszak kapcsán nem csak a szeretteinkkel töltött
idő mennyisége – és minősége – jó, ha gyarapodik, hanem a saját
magunkban-magunkkal töltött időé is. A kínai öt elem tana szerint a befelé
húzódás mind a természetben, mind az emberben már az őszi időszakban kezdetét
veszi. Minden tömörödik, a termények beszáradnak, hogy tovább el lehessen
tartani őket, a nyári féktelenség után az ember életében újra rendszer alakul
ki. A tél még jobban lelassít, összehúz, gátol, elzár. Tulajdonképpen értünk és
a természetért van, elvezet bennünket sötét és nyugodt belső világunkhoz. Közel
ahhoz a világhoz, melyhez legkésőbb életutunk legvégén mindenképpen
megérkezünk. Az elcsendesedés, a nyugalom, az összpontosítás, az önvizsgálat, a
meditáció segíti azt, hogy ezen a végső úton kevesebb félelemmel járjunk majd.
A természet télen a hideggel, sötétséggel különösen segíti ezt a befelé
fordulást. Az advent örömteli várakozása ugyanakkor az összegzés, a tanulságok
levonásának ideje is, hiszen az új csak így születhet meg. A jama – az erkölcsi
elvetés – elvei közül a szattya gyakorlásának van itt az ideje, mely a ne
állíts valótlant „parancsolata”. Az igazsághoz való ragaszkodás elsősorban az
önmagunkkal szembeni tiszta, őszinte viszonyra vonatkozik.
Nem szeretnék most senkit felszólítani, hogy azonnal vessen
számot az önhazugságaival, most, hogy itt az advent. Mindössze arra szeretném
felhívni a figyelmet, hogy a gyakorlás ennek a testünkkel – és lelkünkkel –
való tiszta, őszinte viszonynak az ápolására kitűnő és viszonylag kíméletes
lehetőség – és nemcsak advent idején.
A jógát valamilyen okból elkezdőknek két nagy típusa van. Az
egyik a szorongó, aki nagyon nehezen szánta rá magát, hogy bemenjen egy
jógaórára, mert ő ügyetlen, nem elég hajlékony, nem elég erős, stb. A másik az
eltökélt, aki ha törik, ha szakad, meg fogja mutatni, hogy tud lótusz ülésben
ülni és a nyakába is fel tudja tenni a lábát. Ha őszinték akarunk lenni
magunkhoz, valamelyikhez be tudjuk sorolni magunkat, bár a körülményektől
függően hol az egyik, hol a másik csoport attitűdjét is felvehetjük. Mindkét
esetben komoly lehetőségeink vannak a tiszta, őszinte viszonyra való
törekvésben.
Amikor
a határainkat keressük, akkor az igazságot keressük a testünkkel kapcsolatban.
Ha úgy tudunk gyakorolni, hogy folyamatosan közel tudunk maradni hozzá, a
fejlődés garantált. Ha alá becsüljük a képességeinket, nem fejlődünk eléggé a
lehetőségeinkhez képest. Ha túl becsüljük, akkor könnyen sérülés lehet a vége,
ami ugyancsak megakasztja a fejlődést.
Néha el kell fogadni, azt, hogy most ebben a pillanatban
csak erre vagyok képest. Máskor nyugodtan lehet örülni, jéééé, még ezt is meg
tudtam csinálni. Nem a külvilágnak jógázunk, és a fejlődést csak önmagunkhoz
kell mérni, nem másokhoz.
Érdemes figyelni a
gyengeségeinket, mert azok sok mindent elmondanak, és nemcsak a testünkről.
Azokat a gyakorlatokat, amelyek nagyobb kihívást jelentenek, nem szabad
mellőzni, sőt rendszeresen kell gyakorolni, mert ezzel a gyengeségeinket
támogatjuk. Amelyekben sikeresek vagyunk, azokat az öröm és a sikerélmény
kedvéért érdemes felvenni a repertoárba. A gyengeségeink és erősségeink így
lassan tartanak a kiegyenlítődés felé, meg tudunk békélni velük. És mondja azt
valaki, hogy ez csak a jógában működik így!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése